Az egész kaland üzletvezetőnk ártatlan telefonhívásával kezdődött, melyben meglepetésemre meghívást kaptam egy külföldi céges vadászpartira, a szerbiai fürjvadászatra. Ezt a meghívót cégünk többi dolgozójának is elküldtük, köszönetképpen az eddigi munkájukért. Habozás nélkül elfogadtam a meghívást, és attól a pillanattól kezdve alig vártam, hogy induljak, mert ez lesz az első vadászutam hazámon, sőt az Európai Unión kívülre. Eleinte többször is felhívtam a barátságos vadászirodákat kérdésekkel, mert nem tudtam, milyen dokumentumokra lesz szükségem a legális fegyverszállításhoz. A dolog érdekessége, hogy Szerbiába belépéshez elég egy személyi igazolvány, de ha fegyvert akarunk szállítani, akkor útlevél kell.
Elérkezett az indulás napja. Több mint 700 km volt hátra, így hajnalban elindultam, hogy csatlakozhassak a csapat többi tagjához, és együtt tapasztaljak meg valami újat. A látszattal ellentétben az utazás nagyon gyorsan eltelt, mert az utazás során sokat beszélgettünk arról, hogy milyen lépéseket tegyünk, min változtassunk, hogy a cégnél a munkánk minősége és hatékonysága javuljon. Első kalandunk a szerb-magyar határon volt, ahol mindannyiunknak fegyverimportot kellett jelenteni.
20 fegyverrel több bonyodalom után több mint 3 órába telt. A legnagyobb meglepetés számunkra a posta bezárása volt, ahol a fegyveradót kellett fizetni. Szerencsénkre kiderült, hogy van még egy hely a határon, ahol lehet ilyen díjat fizetni. A helyszínre érkezéskor a helyi vadásztársaság finom vacsorával kedveskedett, majd a helyi vadászok bemutatták a másnapi vadászat tervét, valamint röviden ismertették vadásztársaságuk történetét. Vacsora után a szállodába mentünk. Hajnali 4-kor keltünk, mivel el kellett érnünk a hajnali 5-kor kezdődő vadászatot. Aznap korán kelni nem okozott gondot, mivel az izgalom és a vágy, hogy valami újat megtapasztaljon, azonnal felkelt mindenkit az ágyból. Körülbelül 15 perces autóútra volt a szállodától a vadászterületig. Amikor megérkeztünk, hatalmas tarlóföldek vettek körül bennünket - ezeknek a kis madaraknak a kedvenc élőhelye, a fürj. Természetesen a helyi vadásztársaság vadászai már vártak minket kutyáikkal, kifejezetten apróvadvadászatra kiképzett. Egy gyors ellenőrzés, a biztonsági szabályok magyarázata és már indulunk is vadászni.
Az első dolog, ami számomra újdonság volt, az az, hogy a vadászat „egymás mellet” zajlott, ami Lengyelországban illegális módszer. Mindannyian, körülbelül 30 ember, felsorakoztunk és előre mentünk, csak előre tudtunk lőni. A kutyák körülbelül 20 lépésnyi távolságban tökéletesen működtek a vonuló vadászok előtt. Egy idő után már lehetett látni az első fürjeket felszállni, de senki nem lőtt, mert nem tudták, hogy a fürjek olyan kicsik és nagyon gyorsan repülnek. Amikor eldördültek az első lövések, mindenki abban reménykedett, hogy valakinek sikerült eltalálnia az első fürjet, és a lövő irányába nézett. A repülő fürjek mérete és sebessége miatt nem volt könnyű eltalálni őket, így kiderült, hogy az első lövések üresek voltak. Körülbelül tíz percnyi séta után a tarlón hullani kezdtek az első fürjek. Mindenki örült a kollégák sikereinek. A vadászterület megtelt ezzel az addig ismeretlen fajjal, és az elejtés száma egyre nőtt.
Az első napon összefogásunkkal és jól képzett kutyák segítségével mindössze egy tucat fürjhez jutottunk. Néhány óra vadászat után elérkezett a reggeli ideje, amelyet egy nagyon varázslatos helyen, a mezők között, a régi iskolaépület romjai melletti erdőben készítettek. Felfrissülve indultunk újabb vadászatra, ezúttal galambokra. A minket kalauzoló vadászok egy, a civilizációtól távol eső, elhagyatott tanyára vittek bennünket, ahol a berendezkedés után jelentős számú galambot vadászhattunk. Mindenkinek lehetősége volt legalább néhány lövést leadni. Az élményekkel teli nap végén közösen elmentünk egy étterembe vacsorázni, ahol reggel elejtett fürjet vendégeltek meg. Este mindannyian emlékeztünk az aznapi vadászatra, ami a legtöbbjük számára teljesen új élmény volt. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a fürj elejtése nagy eredmény.
A vadászat második napja egy kicsit másképp nézett ki. Aznap reggel csak öten keltünk fel a vadászatra, de ez nem volt negatív hatással az akkori terítékre. A kisebb létszámnak köszönhetően gyorsabban tudtunk szervezkedni, és a kutyák szorosabban működtek együtt, ami hatékonyabbá tette őket. Kisebb számú sörétes puskával 28 elejtett fürjjel zártuk a délelőttöt. Mind az ötünknek lehetősége volt körülbelül egy tucat lövést leadni, több fürjet elejtve. Szerencsém volt, hogy én voltam az egyetlen, aki egy lövéssel kettőt ejtett el. A környéken mindenki gratulált. A cső alá egy kamerát rögzítettem, ami a legtöbb felvételt rögzítette, de ezt a bravúrt nem örökítették meg. Legalább lesz mire emlékezni a jövőben. A sikeres vadászat után visszatértünk a szállodába, ahol csapatunk többi tagja végre kikelt az ágyból és irigykedve hallgatta történeteinket.
Azt is hozzátenném, hogy előző nap, amikor vacsoráztunk, az egyik kollégámnak sikerült egy gyönyörű, rendkívüli őzet terítékre hozni. Nehezek voltak a körülmények, mert már a üzekedés után járt, és egyik őz sem reagált a vadhívóra. De a kisérő tapasztalata lehetővé tette kollégánknak, hogy eltudta ezt a gyönyörű őzet. Csak másnap, mindannyiunk jelenlétében volt méltó ünnepség, mert életében ez volt az első őzbakja. A ceremónia után elindultunk e kaland utolsó vadászatára. Ezúttal egy többhektáros napraforgóföldre mentünk, amelyet szó szerint ostromoltak a galambok. Sorban elterültünk a tábla teljes szélességében, és anélkül, hogy a magas napraforgók miatt különösebb álcázást kellett volna végezni, rendesen elbújhattunk és várhattuk az átrepülő galambokat. Néhányan a vadászat helyett arra összpontosítottak, hogy lefényképezzenek erről az érdekes helyről.
Így ért véget a szerbiai tartózkodásunk. Fáradtan, de elégedetten ültünk be autóinkba és indultunk vissza. Miután tanultunk az országba való belépés tapasztalataiból, ugyanilyen hosszú határátlépésre számítottunk. Szerencsére az út sokkal rövidebb volt. Fáradtan, de nagyon elégedetten, új vadászati élményekkel gazdagodva tértem haza. Életem végéig emlékezni fogok az első külföldi vadászutamra, és szeretném megköszönni Igor főnökömnek, hogy megbízott bennem és meghívott egy közös vadászatra. Darz Bór!
Blog szerzője: kolléga Olaf (Lengyelország)